Az Ágens Társulattal és a Bikali Élményszínház közreműködésével egész évben színházi előadások sorozatával várjuk vendégeinket. Ezeknek megtekintésére az Élménybirtok belépőjegy megváltásával bárkinek lehetősége van az Élménybirtok nyitva tartási idején. A belépőjegy minden nap 4 előadást tartalmaz. Az előadásokhoz kedvcsinálót lejjebb görgetve talál. Az aktuális nyitvatartási nap előadásairól itt tájékozódhat.
Továbbá szállóvendégeinknek az Élménybirtok nyitvatartási idején túl is lehetősége van megtekinteni előadásainkat. Ezekre előzetes bejelentkezés szükséges a Puchner Kastélyszálló recepcióján. Maradandó színházi élmény!
4 elem
Látványszínházi előadás, amely a négy elem elsöprő erejével, varázslatos lovas koreográfiával, fényshow-val, élő énekkel és tánccal érzékletes és csodálatos világba repít el. Az előadás lélegzetelállító vizuális effektekkel, a világ keletkezésének misztikus és örökérvényű történetét meséli el.
Semmi sem szab határt a fantáziának a 4 elem előadásban. Megnyílik egy lenyűgöző világ, a Teremtés ideje. Úgy, ahogy azt az ember képzeli.
A történet nyomot hagy és élményt okoz.
“Kezdetben volt a káosz, a végtelen tátongó űr. A szelek még nem keverték habosra a borszínű vizeket, a tenger zúgó hullámai sem ostromolták a föld peremét. A mindenséget betöltötte a roppant fekete szárnyú éj. Nem volt tér és idő, emberi fogalmakkal e lét nem értelmezhető. Ne próbáld megérteni, mi ez, csak fogadd magadba. A történet úgysem ellenőrizhető.”
Ajánlott korhatár: 6-99 év
A fényteremtő
Egyedülálló zenés fénymágia!
Fény és árnyék, a jó és a rossz örök harca. Nincs egyik, a másik nélkül. S ha egy fény kihuny, felgyúl egy másik. Ez az örök körforgás lényege. Magyarországon elsőként, és egyedülálló módon, fénytechnikusaink intelligens lámpák, és különleges hanghatások segítségével, egy varázslatos világba kalauzolnak el, ahol az idő megszűnik létezni, s a képzelet alkotta térnek semmi sem szab határt.
Az előadás 3-99 éves korig ajánlott!
A Tücsök és a Hangya
zenés játék az ismert La Fontaine mese alapján
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tücsök és egy hangya. Jó barátok voltak, de nagyon különbözőek. A hangya keményen dolgozott, élelmet gyűjtött a hosszú télre, de a tücsök csak muzsikált.
Ismerős a mese, ugye? Ha kíváncsi vagy, hogyan is szőjük-fonjuk a klasszikus mese szövetét, tarts velünk: sok interakcióval, zenével és játékkal várunk!
Ajánlott korhatár: 3-99 év
Anya-csavar – a női szerepek őrületében
Az Anya-csavar című darabban a megbocsátás, a belső egyensúly, a veszekedés, a bocsánatkérés, a szerelem, a szeretet lehetséges egyensúlyát kutatjuk, humorral, iróniával, megejtő helyzetekkel. Ajánljuk a NŐKNEK és az őket szerető férfiaknak! A Kurtizánképző párkapcsolati előadássorozat legújabb darabja!
Melyek azok a mondatok, amiket minden nap hall a férfi egy kapcsolatban és azonnal a plafonon lesz? S fordítva?
A véget nem érő teendők listái, a gyermeknevelés, a befizetted, elintézted, megtetted keserédes darabja. Ami biztos, hogy sokat fogsz nevetni, hiszen magadra ismersz majd, mindegy melyik nemhez tartozol.
Az előadást 15 éven felülieknek ajánljuk.
Anyalét – a düh és megnyugvás pillanatai az anyaságban
A mai napig rendkívül keresett Kurtizánképző – párkapcsolati stand up, interaktív színházi terápia, az Úr-kurzus, a Szerelmi mesterképző diákoknak, a Díva, dáma, perszóna – nőkereső játék után, Ágens az Anyalét – a düh és megnyugvás pillanatai az anyaságban című előadása került a nézők elé. Ebben az esetben is a Zina, a kurtizán szerepszemélyiségből kiinduló stand up igazi felszabadító, lelki effektussal bír, erről számoltak be az eddig részt vevők. A “mit nem mondanak el anyáink és a már szült barátnőink az anyaságról” kérdéskört, kifejezetten, ajánljuk.
“Kiderült, hogy rengeteg még nem kibeszélt eleme van a terhességnek, a szülésnek, a kisbabával való ismerkedésnek, a nő és anyalét őrületének. A szülés utáni szexnek, a férfi és a női lét megtartásának. A szerelemnek, a barátságnak, stb… És persze, a gyermekkel történő együttlétezésnek. Persze, mindent felnagyítok és visszaforgatok magamra, hogy humorral, megértéssel és szeretettel tudjuk szemlélni a velünk történteket, és a még majdan bekövetkező életeseményeket.” Ágens
Az előadást 14 éven felülieknek ajánljuk.
Apuzárási pánik – apa stand-up
Segítség, Apa lettem! Úristen! Apa lettem! Sírunk, nevetünk, boldogok vagyunk, majd dühösek, félünk és beüt a bizonytalanság is, jól csinálom-e… Ugye ismerős? Milyen Apának lenni? Az Apuzárási pánik humorral pörgeti végig az apatörténeteket, hogy az, aki nézi felszabadultan sóhajtson, igen, ez én is vagyok…
Ma már rengeteg írás és előadás foglalkozik az anyává válás folyamatával, a nők ezzel kapcsolatos történeteivel. Képzeljük el, milyen egy férfinak ugyanezt megélni… Rémület, pánik, mindennek vége – az egyik véglet, a másik – a végtelen öröm, eggyé olvadás, de mindenképp, szerepváltás. Az Apa hogyan Férfi? S a Férfi miként Apa? Ki így, ki úgy éli meg ezt az izgalmas létalakulást…
Orlik István (Luke) apa stand up-ja az apává válás történetét dolgozza fel, persze, humorral és némi iróniával. És most nem dalban mondja el…
Az előadást 15 éven felülieknek ajánljuk.
Díva, dáma, perszóna
Az előadás a nők megfelelési kényszeréről szól, a Kurtizánképző előadássorozat következő darabja. A naponta elénk kerülő magazinok pasi fogó és szépségápolási tanácsai, tesztjei millió humorforrást tartogatnak a szemfüles olvasónak és egy színházi provokatőrnek (Ágens), aki valóban alkalmazni akarja ezeket.
Előkerül a nagy ’Ő’ megtalálásának az elszánt dühe, a miért hazudnak a férfiak kérdésköre, a pótcselekvések és helyettesítő önteremtő játékok sora.
A Díva, dáma, perszóna előadás ajándék a nőknek és áldás a férfiaknak! Majd rájössz, hogy miért!
Ajánlott korhatár: 15-99 év
Fegyverbemutató György lovaggal
A nemes bikali bajnok fegyvereiről regél…
A harci leleményeiről és képzettségéről messze földön híres lovagunk megismerteti az érdeklődőket a középkori fegyverek titokzatos világával, a kardforgatás mikéntjével, a lovagi küzdelem szabályaival. Nézzétek, hallgassátok egy nagy harcos interaktív élménybeszámolóját. Ha megtanultál kérni, akkor tán a fegyvereit is megérintheted.
Ajánlott korhatár: 5-99 év
Flúgos zenetörténet, avagy Túl a Looperencián…
Bolondozás a zene történetében!
Mindegy milyen zenét szeretsz, mi szól a rádiódból, mit dúdolsz napra-nap, mire mozdul meg a lábad, hány éves vagy, s mennyinek érzed magad. Ezen az estén mindezt elfelejtheted. Ez a hang (Orlik István) hatni fog rád, magával ragad, s nem ereszt. Szeretni fogod és újra meg akarod nézni, meg megint…
A Flúgos zenetörténet –ben nemcsak az ének sokféleségét élvezheted, hanem a rendkívül izgalmas, humoros történeteket is hallgathatod. Igazi zenei kaland, s ha akarod, te is a részese lehetsz.
Ajánlott korhatár: 3-99 év
Vajákosság és boszorkányság Zinával
Zina kurtizán látomásai a középkori ítélkezésről.
Ha azt hiszed, hogy a középkorban elég volt a pokolra jutást vagy elkárhozást meglebegtetni az emberek orra előtt, hogy ne vétkezzenek, tévedsz. Igen változatos retorziók vártak az elkövetőkre, abban nem volt hiány. De vigyázz, ha ártatlannak véled a pletykálkodást vagy a szájaskodást férjed uraddal, az is szankciót vont maga után. Ha csúnyán néztél a szomszédodra, netán leköptél valakit, ne tudd meg, mi várt rád, ha bepanaszolt. Tudod-e kik voltak a boszorkányok? S a hóhérok? S ért-e valamit a ráolvasás? Az előadás végén egy életre való bűbájjal lát el az előadó.
Ajánlott korhatár: 6-99 év
Kurtizánképző – középkori stand-up
Játékos színházi terápia
A világon egyedülálló, rendkívül népszerű, több mint 800 előadást megért Kurtizánképzés – szerelmi okosítás hölgyeknek és érdeklődő uraknak – kultúrtörténeti szakirányú végzettséget ad, Kurtizándiplomát. Az Alaptanterv része az érzékiség kultúrtörténeti feldolgozása, a férfi gondolkodás mibenlétének a vizsgálata és irányai, a jó kurtizán feladatai, megtudhatjuk hány éves a férfi – mindezt egy lenyűgöző személyiség tolmácsolásában. Ágens színházi eszköze a humor és az önreflexió.
Az előadást 15 éven felülieknek ajánljuk!
Kurtizán továbbképzés
A világon egyedülálló Kurtizánképzés következő lépcsőfoka, szerelmi okosítás hölgyeknek, megfigyelőként uraknak is.
A Kurtizán továbbképzésen, azon ’tanítványok’ vehetnek részt, akik az első kurzust elvégezték. Egyedi elbírálás esetén e nélkül is lehetséges a megjelenés!
Az előadás 15 éven felülieknek ajánlott.
Lovagi torna
Harc és verseny a legjavából – lovagi megmérettetés!
A férfiúi erő és tusa legnemesebb színtere, ahol méltó küzdelmet láthat a díszes nézősereg.
A lovagok több fegyvernemben mérik össze tudásukat, mint például a csillagdobás, lándzsahajítás, majd a mindent eldöntő kopjatörés. A torna hiteles és tisztességes lebonyolításáért a város Heroldja a felelős. A rendkívül izgalmas viadal magával ragadja a publikumot, s bizton állítjuk, hogy éljenezni fogjátok a lovagokat!
Ajánlott korhatár: 3-99 év
Lovagok és dámák
Látványos lovagi vetélkedés, a nemek harca, igazi harcos küzdelem!
“Üdvözlet vén és fiatal, asszony és férfi! Hölgy és Úr, kisasszony és fiatalúr!
Üdvözlet ismét, – e korban, ahol eleid élnek, s te most részese lehetsz ez egésznek!
Részese, úgy, mintha ott lennél az időben, hol a lovagok és nemes dámák úgy küzdnek, hogy megfagy benned a vér.”
Ajánlott korhatár: 3-99 év
Rock a billi buli
Fergeteges ének és tánc, koncert-színházi élmény a javából!
Ki ne ismerné Jake-t és Elwood-ot, a Blues Brothers meghökkentő testvérpárját? A szédületes ének és tánc fenoménokat? A mindenhol a legjobb hangulatot és bulit generáló félcédulás börtöntöltelékeket? Ugye, tudod, hogy kikről beszélünk?
Két fantasztikus komikus egy rövid időre megidézi őket. Ha a jelenlétükben kibírod nevetés nélkül, akkor a show végén megmutathatod, te mit tudsz! Ha van lábad, kezed, s főként szíved, kizárt dolog, hogy ne ropnád velük együtt a táncot. Gyere és bulizzunk együtt!
Ajánlott korhatár: 3-99 év
Svindli Cirkusz
Különleges cirkuszi komédia!
Mi történik, ha az A’la Kámu társulat valahol megjelenik? Minden igaz, csak nem úgy, ahogy azt te megszoktad. Máshogy lesz az.
Láthatod A Világ Legerősebb Emberét, egy vagy két Varázslót, egy Kötéltáncost, s némely fura, csak nálunk látható cirkuszi mutatványost, megjelenésük oly fura és bizarr, hogy az kicsit bezavar.
S a Konferanszié! Ő a legjobb. Miattunk hagyott ott egy turnét, meg csapot-papot, hogy itt mutathassa tudományát, s segítse cirkuszunk e fejlődő ágát. S ha ismered a humort, s van benned élc, tudni fogod, mi az mi vicc, mi poén, mi komédia, vagy csak egy szellemes megjegyzés. Érezned kell, hogy mit hiszel igaznak, mely mutatványost véled valósnak.
Ajánlott korhatár: 3-99 év
Tárulj Szezám!
Zenemesék egy titokzatos utazó batyujából…
Ismered Aladdint? És Herkulest? Hallottál már a nagy Dzsinről? És tudod ki Mulan? Láttad az Oroszlánkirályt? Ha igen, mindenképpen meg kell ismerkedned a Titokzatos Utazóval, Omárral, aki megidézi neked e csodás mesehősöket és elénekli a legismertebb dalaikat.
Ajánlott korhatár: 3-99 év
Térdszéli Katica – az okos lány története, aki négyszer is kifogott a királyon
A Térdszéli Katica az okos lány és a király bűbájos, a gyermekeket és a felnőtteket is lenyűgöző mese. A férfiak világában ügyesen boldoguló szegény lány története, aki leleményességével és humorával leküzd minden akadályt.
“Itt voltam, már itt voltam, Rajtad most már kifogtam, Kis Térdszéli Katica…” – ha ezt látod felírva a ládafiád vagy a házad oldalára, tudhatod, hogy nálad is járt a találékony és bátor mesehős és – vélhetően – van a rovásodon valami, különben nem kanyarodott volna arra a leány.
Énekben és zenében sem lesz hiány, bizony, erősen vissza kell fognod magad, hogy ne perdülj táncra. Ha úgy lesz, akkor hagyd, hogy a lábad járja a ritmust.S a vége mi lesz? Azt nem mondhatjuk el, elég az hozzá, hogy jó lesz.
Ajánljuk minden gyermeknek és felnőttnek is 6-99 éves korig!
Ugi mama varázsiskolája
Zenés varázsmese az aprónépnek és korodbélieknek!
Imádni fogod Ugi mama praktikáit, bűbájait, varázsigéit, s őt magát.
Ajánlott korhatár: 3-99 év
Úr-kurzus
Az Úr-kurzus – párkapcsolati stand up, a Kurtizánképző előadás párja.
Itt a férfiak ismerhetik meg a nők titokzatos és felfedezésre váró világát, természetesen párjukkal együtt. Zina kurtizán titka a közvetlen színházi nyelv, a felszabadító kommunikáció, az interaktív játék.
Az előadás 15 éven felülieknek ajánlott.
Varázsbarangolás Ugi mamával
Játékos előadás Ugi mamával, a varázsbanyával
A csintalan Mama azon törte a fejét, hogy hogy tudná tovább növelni a gyermekek és a felnőttek varázserejét. Hogy tudná rávenni őket, hogy eszük, s vele nevük – nőjön, növekedjen, s mindenki a sütnivalójuk után epekedjen. Úgyis az lesz, tudom…, ha megismered, kérleled, hogy minél előbb tanulhasd akadémiája alaptananyagát. Itt most tovább lépünk, új bűbájok, s igézetek várnak majd téged. A felnőtteknek és a gyermekeknek is egyaránt élvezetes előadás.
Ajánlott korhatár: 3-99 év
Árak
Kategóriák | Ár |
---|---|
Jegyár felnőtt részére (12 éves kortól) | 2.500 Ft/fő/előadás |
Jegyár gyermek részére (3-11 év) | 2.000 Ft/fő/előadás |
Jegyár kisgyermek részére (0-2 év) | ingyenes |
4 elem előadás ára felnőtt részére (12 éves kortól) | 3.500 Ft/fő/előadás |
4 elem előadás ára gyermek részére (3-11 év) | 2.500 Ft/fő/előadás |
Díva, dáma, perszóna előadás ára | 3.000 Ft/fő/előadás |
Az árak bruttó árak és az Áfát tartalmazzák.
Jó tudni!
- Az aktuális előadások az Élménybirtok honlapján a Programok menüpont alatt érhetők el.
- A programokra előzetes jegyvásárlás szükséges az Élménybirtok honlapján.
- A színházi előadásokról érdeklődhet értékesítő kolléganőinknél! Szállóvendégeink a programajánló füzetben találják meg a részletes információkat.
- Kérjük, amennyiben regisztrált az előadásra, azonban valamilyen oknál fogva mégsem tud eljönni, jelezze azt a recepción, vagy a +36 72/459 547-es telefonszámon!
- Az Élménybirtok bármely produkciójáról, csak külön engedéllyel lehet videó-, és hangfelvételt készíteni!
- További információért keresse a Puchner Kastélyszálló recepcióját (+36 72/459 547), ahol az előadási helyszínek térképe mellett útbaigazítást is kap.
- Az Élménybirtok nyitva tartási napok programjait ide kattintva olvashatja. Az Élménybirtok nyitva tartási idejében megrendezésre kerülő előadásokat az Élménybirtok jegyár tartalmazza, azokra nem szükséges előzetesen bejelentkezni. A nyitva tartási időn kívüli előadásokra előzetes bejelentkezés, valamint külön jegy megvásárlása szükséges.