Bikaltól 12 km-re található Szászvár nagyközség központjában elhelyezkedő Szászvári Várkastély, mely kellemes időtöltést kínál minden korosztály számára, különös figyelmet fordítva a gyermekekre. A látogatók interaktív kiállításon ismerhetik meg a vár és a falu történetét és egyúttal ízelítőt kapnak a középkori uradalom mindennapi életéből.
Szászvár a Mecsek hegység észak-keleti lábánál, gyönyörű természeti környezetben elterülő nagyközség. A központjában található várkastély története a XIV. századig nyúlik vissza. A XV. század végén és a 16. század első felében is komoly bővítési munkálatokat végeztek. A vár egy részét a törökök kiűzése után felrobbantották, majd egy évszázaddal később átépítették, melyek során elnyerte a ma is látható formáját. Hosszas helyreállítási munkálatok után végül 2016. augusztus 20. óta fogadja a látogatókat.
A főépület pincéjében a vár építésének történetét ismerhetjük meg, a földszinten helytörténeti és reneszánsz kori kiállítás várja a látogatót, az emeleti enteriőr-bemutató a középkor virágkorának állít emléket.
Az északi palotaszárny földszintjén az egyház babonákkal szemben folytatott harcáról és az oktatásban játszott szerepéről tájékozódhatunk, az emeletén található rendezvényterem több sokszínű ideiglenes kiállításnak ad otthont.
A hátsóudvarban álló egykori gazdasági épület ma múzeumpedagógiai célokat szolgál.
A vár történetét részletesen ismertetik a termekben található információs táblák és makettek, de a látogatást igazán érdekessé az a sok elhelyezett kellék teszi, melyeket minden látogató magára ölthet.
Szerzetescsuhát, lovagi páncélinget, sisakot, sőt, akár teljes püspöki reverendát is fel lehet venni.
A kőtárban szépen elhelyezett, jól megvilágított kőfaragványokban gyönyörködhetünk, valamint információs táblák segítségével ismerhetjük meg a vár történetét.
Állandó kiállítások
Az állandó kiállítás bemutatja:
- a szászi udvarház, a kastély és a reneszánsz vár arcait,
- a pécsi püspökök, kiemelkedő személyiségek – Alsáni Bálint, Albeni Henrik, Szathmári György, Csáktornyai Ernuszt Zsigmond – élettörténetét,
- Szász mezővárost,
- a Pécsi Misszálét,
- a középkori ember hétköznapjait,
- a babonák, boszorkányság és eretnekség jelenségeit,
- az egyház és az oktatás kapcsolatát.
Az aktuális jegyárak és a nyitvatartás a Szászvári vár oldalon érhető el.
Elérhetőség:
Szászvári vár
7349 Szászvár, Templom tér 2.
Telefon: +36 (30) 820-7468
E-mail: szaszvarivar@gmail.com
Facebook: facebook.com/var.szaszvari
Jó tudni!
- Szállóvendégeink a recepción igényelhető kuponnal, 800 Ft-os belépőjegyáron látogathatják meg a Szászvári Várkastélyt.
- Az igényelt kupon nyitvatartási időben, egész évben felhasználható.
- Más kedvezménnyel össze nem vonható. Készpénzre nem váltható.
- Bővebb információ a Szászvári vár oldalán olvasható.