Máré-vár – A Mecsek rejtett ékköve

2025. április 26. - október 26.

Bikaltól mintegy 20 km-re található Máré-vára. A hajdani középkori lovagvár a Mecsek egyik erdős kis hegycsúcsán áll, egy gyönyörű völgy fölött. A negyedórás sétával megközelíthető várban két kisebb kiállítást is megnézhetünk, és a várfalakról élvezhetjük a Mecsek erdőire nyíló pazar panorámát.

A vár rövid története:

Az épület elődje a 13. században épült egy fa őrtorony helyén, gótikus stílusban. Később csodálatos reneszánsz palotává építették át, majd a törökök ugyan lerombolták, de hadászatilag így is jelentős maradt. Pécs visszafoglalását követően a pécsi püspök birtokaként említik, ezt követően majd 300 évig gazdátlanul állt. 1956-ban a Várvölgyből egy orosz tank a romok mögött meghúzódó „Mecseki láthatatlanokra” tüzelt. Tábla emlékeztet az itt meghalt két szabadságharcosra. Az 1960-as években indult meg jelentős régészeti feltárása és részben restauráltak romjait. 2019. május 1-jén a vár hosszú idő után újra megnyitotta kapuit.

A vár legendája:

Egy népi legenda szerint a vár ura, a háborúba induló Máré vitéz a várban hagyta szép feleségét, akit előszeretettel látogatott a szomszédos vár ura, Miklós gróf. A románc gyümölcse egy kislány lett, a hazatérő Máré pedig csalfa feleségét a vár pincéjébe zárta, ahol aztán elhunyt. Ám még halála előtt megátkozta lányát a születéséért. Az átok alól minden 77. évben, pünkösd hajnalán szabadulhat meg, amikor egy erre járó vadász egymásután megcsókol egy medvét, egy kígyót és egy varangyos békát. Ilyen vadász még nem volt, így a völgyben fújó szél gyakran hordozza a lány sóhajtását.

Megközelítés és kiállítások:

A Vár-völgyben lévő kulcsosház melletti parkolótól jobbra, a folyamatosan emelkedő úton 15 perc alatt érünk fel a várhoz. Napjainkban több kiállítás is megtekinthető, egyiken a vár építésének történetét kísérhetjük figyelemmel. Egy másik, a Kelet-Mecseki Legendárium című tárlat, egyértelműen a gyerekeket veszi célba, ebben a mesék és legendás lények világába tehetünk fantasztikus utazást. Az udvarból falépcsők vezetnek fel a gyilokjáróhoz, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Mecsek erdős lankáira.

További információ és nyitva tartás a Máré-vár oldalán olvasható.

Elérhetőség:
7332 Magyaregregy, Várvölgy
Koch Balázs, várkapitány
Telefon: +36 30/178-6475
E-mail: mmarevar@gmail.com
Honlap: www.marevar.hu
Facebook: facebook.com/marevara

Jó tudni!

  • Szállóvendégeink a recepción igényelhető kuponnal, 10%-os kedvezménnyel látogathatják meg a Máré-várat.
  • Az igényelt kupon nyitvatartási időben használható fel.
  • Más kedvezménnyel össze nem vonható. Készpénzre nem váltható.
  • Bővebb információ a Máré-vár oldalán olvasható.

Képek a Máré-várról

Ossza meg barátaival, ismerőseivel E-MAILBEN FACEBOOKON TWITTEREN