Pécsi Állatkert

Egész évben

A festői környezetben elhelyezkedő állatkert 1960-ban épült a helyi gyárak munkásai, valamint az egyetemisták társadalmi munkájának köszönhetően. A park területe kezdetben 3,5 hektár volt, ami a 2014-ben kezdődő felújítások során 4 hektárra nőtt. Eredetileg csak hazai vadfajok bemutatása volt a cél, mégis hamar megérkeztek az első egzotikus lakók. 1960-tól 1973-ig 34-ről 118-ra emelkedett a bemutatott állatfajok száma. 1974. augusztus 20-án nyílt meg a később megszüntetett Akvárium és Növényház. Az 1980-as években 180 állatfajra bővült az állomány, és mind nagyobb sikert könyvelhetett el az állatkert Zoo-iskolája is.

Az Akvárium-Terráriumot 1985-ben Pécs belvárosában, a Munkácsy Mihály utcában adták át, az állatkert alapításának 25. évfordulóján. Az Akvárium-Terrárium egyedi varázsát az adta, hogy tíz méterrel a föld alatt, a híres történelmi pincerendszer mintegy 800 négyzetméterén kapott helyet. Az állatokat 27 terráriumban, valamint 5 nagy méretű és 31 kisebb akváriumban helyezték el, s kezdetben mintegy 100 fajt láthatott a közönség. A bemutatótérben kiállító- és oktatóterem is létesült. Akvarista, terrarista szakkör, Zoo-iskola, természetbarát- és díszállattartó klub is működött. 1991 telén, a délszláv háború idején nehéz feladattal kellett szembenéznie az amúgy is kicsi, zsúfolt állatkertnek az Eszékről érkezett négylábú menekültek befogadásával.

Az akkori igazgató kezdeményezésére a háború poklából számos nagymacskát, medvét, antilopot, zebrát és más állatot mentettek ki a magyar állatkertek. 1999-ben kezdődött az állatkert állományának racionalizálása. Azok a nagytestű fajok, amelyek megfelelő tartására nem volt lehetőség, más állatkertekbe költöztek, s helyettük kisebb, természetvédelmi szempontból is fontos állatok érkeztek.

A ketrecek és kifutók összenyitására is sor került, de nagyobb mérvű fejlesztésekre nem volt pénz. 2003-ban kezdődött az oroszlánház és mókusmajomház építése. 2007-ben építették a víziló külső kifutóját. 2008-ban alakították ki a terráriumban az éjszakaházat. 2014-ben kezdődött az állatkert teljes felújítása és modernizálása. A két éves felújításnak köszönhetően az állatkert új fogadóközponttal, valamint ökoturisztikai (NATURA 2000) parkkal bővült. A parkban kerül bemutatásra a Mecsek és környékének állat és növényvilága.

Az állatkert átalakításának köszönhetően az elmúlt évek során felújított épületeken és kifutókon kívül szinte az összes helyszín megújult. A felújított létesítménybe 2016-ban, 30 év után ismét beköltözött az Akvárium-Terrárium. A belváros szívéből felköltöző állatok a fogadóépületben kaptak helyet, az akváriumi rész a földszinten, a terráriumi állatok nagy része pedig az emeleten látható.

Nyitva tartás

Dátum Időpont
Január 1. – Február 28. 9:00 – 16:00
Március 1 – 31. 9:00 – 17:00
Hétvégén (szabad- és ünnepnapokon): 9:00 – 18:00
Április 1 – 30. 9:00 – 17:30
Hétvégén (szabad- és ünnepnapokon): 9:00 – 18:30
Május 1 – 31. 9:00 – 18:00
Hétvégén (szabad- és ünnepnapokon): 9:00 – 18:30
Június 1. – Augusztus 31. 9:00 – 19:00
Szeptember 1. – Október 31. 9:00 – 17:30
Hétvégén (szabad- és ünnepnapokon): 9:00 – 18:00
November 1. – December 31. 9:00 – 16:30

Pénztárzárás: Zárás előtt 1 órával

Jegyárak

Kategória Ár
Felnőtt jegyár 3.500 Ft/ fő
Diák/Nyugdíjas jegyár 2.500 Ft/ fő
Gyermek jegyár (3-14 év) 2.300 Ft/ fő

Kombinált belépők

Kategória Ár
Kombinált jegy 2+1 (2 felnőtt + 1 gyermek (3-14 éves korig)): 7.400 Ft/ fő
Kombinált jegy 1+2 (1 felnőtt + 2 gyermek (3-14 éves korig)): 6.300 Ft/ fő
Kombinált kiegészítő jegy (minden további gyermek részére):
I. kombinált jegy váltása esetén további 3, míg II. kombinált jegy vásárlása esetén
további 2 gyermek kiegészítő jegy váltható.
1.300 Ft/ fő

A feltüntetett árak bruttó árak, az Áfát tartalmazzák! Szállóvendégeink a recepción igényelt kupon segítségével 20% kedvezménnyel látogathatják a teljes árú egyéni jegyek összegéből, illetve 10% kedvezménnyel a Kombinált I. és a Kombinált II. típusú családi jegyek árából a Pécsi Állatkertet.

Jó tudni!

  • Vendégeink 10% és 20% kedvezménnyel látogathatják meg a Pécsi Állatkertet, melyhez a recepción tudnak kedvezménykupont igényelni.
  • Az igényelt kupon nyitvatartási időben, egész évben felhasználható.
  • Más kedvezménnyel össze nem vonható. Készpénzre nem váltható.
  • Bővebb információ a Pécsi Állatkert oldalán olvasható.

Elérhetőség:
PécsZoo
7635 Pécs, Ángyán János u. 1.
Telefon: +36 20/266-1908
E-mail: info@pecszoo.hu
Honlap: www.pecszoo.hu

Képek a PécsZooról

Ossza meg barátaival, ismerőseivel E-MAILBEN FACEBOOKON TWITTEREN