Jubileumi írás a sikertörténetről: 25 éves a Puchner Kastélyszálló

Idén ünnepli 25. évfordulóját a Puchner Kastélyszálló. Valójában azonban több száz éves történet a miénk, mely 1841-ből indul.

Köszöntöm a kedves Olvasót, Kollár László vagyok a Puchner Birtok megálmodója, üzemeltetője és tulajdonosa. 25 évvel ezelőtt a célom az volt, hogy megmentsem a bikali kastély gyönyörű épületét, akkor még álmomban sem gondoltam, hogy Dél-Dunántúl leglátogatottabb turisztikai helyszínét hívom életre.
Az innováció mindig meghatározó volt a cég életében számos egyedi szolgáltatást kínáltunk/kínálunk elsőként az országban. Amikor a 90-es években jellemzően a hazai piacon csak szállás és étkezés volt a pihenés tartalma, mi Fürdőházat nyitottunk élménymedencékkel. Ezen szolgáltatásokra ültettük rá – az országban egyre népszerűbb -céges rendezvények helyszínét, a 400 főt befogadó, szekciókra osztható konferenciatermet. Annak érdekében, hogy szolgáltatásainkat egyedi környezetben élvezhessék vendégeink az összes meglévő teret szakember segítségével átdizájnoltuk. A szálláshangulatok számát folyamatosan bővítettük, ezért a szépen növekvő vendéglétszám szórakoztatását már nem elégítette ki a „hagyományos programkínálat”. Több megoldást is megvizsgálva arra jutottunk, hogy belekezdünk az ország egyik legmeghatározóbb turisztikai attrakciójának életre hívásba. A középkor világát megelevenítő Élménybirtok a cég életének legnagyobb kihívása volt. Gombaként nőttek ki a szántóföldből az épületek, melyeket a hosszú évek során élettel és tartalommal töltöttünk meg. Az egyedülálló turisztikai látványosságok és kalandok miatt évente több, mint 100.000-en keresik fel Bikal települését. Törzsvendégeinknek köszönjük a folyamatos visszajelzést, a támogató hangvételű javaslatokat és a megelégedettségükről szóló üzeneteket! Szeretnénk kiemelni néhányat ezek közül:

SZŐCS PÉTER

„Már 10 éve vagyok visszatérő vendég és az a jó érzés, amit az első látogatáskor tapasztaltam sosem múlik el. Ez az a hely, ahová az ember folyamatosan visszakívánkozik. Második otthonomnak tartom! Minden évben fejlesztések, változatos programok, kedves, figyelmes, emberséges és szorgalmas dolgozók, fantasztikus és változatos ételek várnak. Igazi megnyugvás a lelkemnek, amikor belépek a Puchner Birtokra, ott még a levegő is más. Szinte leírhatatlan az érzés, ami körülöleli az embert, mintha a helynek lenne egy szelleme, ami belengi az egészet. Elfogulatlanul írom, hogy nincs jobb, kellemesebb, élményekkel gazdagabb és kalandokkal telibb hely a világon. Így tökéletes!
Minden korosztály megtalálja azt, amit mindig is keresett. Gyakorlatilag minden szálláshelyet kipróbáltam. A szobák egytől egyig lakosztály méretűek. Szerintem inkább 5 csillagot érdemelne!
Most ahogy írok róla, előjönnek az emlékek, és már mennék újra. Sőt! Már legszívesebben ottlennék!”

DR. TENGÖLICS MÁRTA ÉS CSALÁDJA

„15 évvel ezelőtt jártunk első alkalommal a Puchner Kastélyszállóban, ami, mint azóta már tudjuk egy gyönyörű barátság kezdete volt, köszönhetően a kellemes, igényes környezetnek és a munkatársak kedvességének, szakértelmének. Minden évben több alkalommal visszatérünk – igaz olyan év is volt, amikor egy hónap sem múlt el Puchner-látogatás nélkül -, majd ugyanolyan lelkesedéssel foglaljuk le a következő időpontot és ajánljuk barátainknak, ismerőseinknek, hiszen a birtokon belül a család minden tagja megtalálja a maga számára megfelelő szórakozást. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a lehetőségek száma egyre csak növekszik – mind a szálláslehetőségek, mind a programok tekintetében és minden újabb látogatás alkalmával tapasztalunk valami újat. Puchner függőségünk biztosan kitart a következő jubileumi évig és azt követően is!”

GULYÁS ISTVÁN

„2004-ben egy Szlovén síelésből visszatérve, véletlenül tértünk be Bikalra a kastély elegáns éttermébe, azért mert éhesek voltunk. Nagyon megtetszett nekünk a hely, és 2004 márciusában újra visszatértünk. Akkor még azt gondoltuk, hogy véletlen volt minden, de így 17 év távlatából már tudjuk, hogy nem. Nagyobbik lányunk 17 éves lesz 2021-ben… Azóta már 11 éves lányunk is kérdezi a nővérével együttesen, hogy mikor megyünk Bikalra ebben az évben is. Nekünk, 17 éve minden évben fix program Bikal, az Élménybirtok, a színházi előadások, a kézművesség gyakorlása. A birtok évről-évre megújul, fejlődik és minden látogatásunk alkalmával ránk köszönnek az ismerős arcok a pult mögül, hozzák a kedvenc finomságainkat. Ez nagyon jó érzés, szinte már a családunk, az életünk része a bikali időtöltés, és reméljük, még így folytatódik tovább sok-sok éven át.”

2021-ben elmondhatjuk, hogy 7 féle szálláshangulatban összesen 120 szobával büszkélkedünk, wellness részlegeink száma is elérte a négyet. A wellness pihenés fogalmát új szintre emeltük, mindenféle túlzás nélkül bátran állítjuk, hogy a legkomplexebb szolgáltatást nyújtjuk, és a célcsoportok széles skálája számára biztosítunk kikapcsolódást és feltöltődést. Legyen szó a családokról, a párokról, a kis és nagy gyerekekről, az idősekről, a céges rendezvényekről, az esküvőkről, a fesztiválozókról, a színház szerelmeseiről, az állatimádókról…felsorolni is nehéz mennyi mindenkire gondolunk.

Kollégáimmal együtt sok szeretettel várjuk Önöket!

Kollár László
Kollár László
tulajdonos

Ossza meg barátaival, ismerőseivel E-MAILBEN FACEBOOKON TWITTEREN